Ne vegyetek részt háborúban, Dragon ok! ÉPPEN hogy meg kell szüntetni a háborúkat! Mindenhol, égen, földön, föld alatt! Ez emeli a bolygónk rezgésszintjét! Minden segítséget meg kell adnunk azoknak, akik itt ezt a bolygót gyarmattá tették, szipolyozták, harcoltatták, a felszini emberiséget elemként használták,hogy BÉKÉSEN VISSZATÉRHESSENEK AZON BOLYGÓKRA, AHONNAN EREDETILEG IDE SZÁRMAZTAK EZT A BOLYGÓT GYARMATOSÍTANI! UTÁNUK PEDIG MINDEN KAPUT BEZÁRVA TARTUNK. SAJNOS A FELSZINI EMBERISÉG MINDEDDIG ARRA VOLT KONDÍCIONÁLVA, HOGY állandóan robotoljon és ÁLLANDÓAN1 HARCOLJON, VALAMIÉRT. MINDEGY, HOGY MIÉRT, CSAK ELLENSÉGESSÉG LEGYEN!AKIK ebből a negatív energiákból táplálkoznak, mindig hatalmasat zabálhattak belőlünk! Tisztelet a kivételnek, mert minden FAJBAN van kivétel ez alól! Mi itt a felszínen mind rabszolgázva vagyunk. Kivéve azon embereket, akik hozzánk hasonlítanak ugyan, de teljesen mások, mint mi. Egy külön faj, aki rabszolgagyártással foglalkozik… Lehet, hogy végülis a drakók is az ő teremtményeik… És őket is hadászati célokra használták. Itt a felszínen a drakók világa volt a kezdet.. Aztán jöttek az emberek és harcolni kezdtek az élőhelyért… Vagyis kellett a hely a velünk való KISÉRLETEZÉSHEZ…, vagyis a rabszolgatenyésztésünkhöz.. Aztán szerintem a drakók egy része beállt ebbe a minket leuraló börtön őrzésébe, az "ember", parancsára..Meg a genetikai buherálásunkba IS.Kihasználva a tudásukat, bevonják őket a hibridizációs "munkálatokba". Borzalmas dolgok véghezvitelére.. Egy részük persze önállósította is magát ebben, ők alig különböznek az erkölcs nélküli "emberi" fajtól.Vagy még azon is túltesznek.. Vannak persze közöttük is kedves, szelíd, kolóniák.. Önellátók és maguknak előállítják, amire szükségük van. Akik parancsolnak eme FAJOKNAK, persze nem mi voltunk, hiszen itt a reinkarnációs börtönbe visszakeringetett ciklusokba vagyunk zárva. Helyettes áldozatként! A klónozott emberiség kettéhasított nemeiből a férfiakat kineveztették közülünk a nem létező hatalom gyakorlására. Mivel az állandó harcoltatásunkból él az összes itteni faj, a férfiak bármire rávehető, parancsuralomban tartott bábok. A női nemet(átvitt értelemben a népet) a vallásokon keresztül alárendeltként kizárták a döntési jogkörökből.. Így a férfiak olyanok a háttérhatalmi gépezetben, mint a pittbulcsorda.. A női nem,vagyis a férfi jobbik fele csak a főzőkanalat szorongatja, ennyi a "státusza". Vagyis a fajunkat a férfiakon keresztül uralják le, ezen keresztül vagyunk helyettes áldozati szereplőkké téve.. .Oda akartam, kilyukadni, hogy mi ugyanolyan áldozatok vagyunk, mint bármelyik másik leuralt faj…. Persze vannak olyanok is a báb pénzemberek között, akik beálltak az aljasnál aljasabb tervek megvalósításába és a népet éppúgy sanyargatják, éppúgy résztvesznek a rajtunk való vágóhídi kísérletekben, mint a lélek nélküli humanoid és nem humanoid fajok… Ez olyan piramisos FELÁLLÁSÚ hatalmi szövevény, hogy szinte kibogozhatatlan… Egyik faj a másik husába belenőtt és mindenki mindenkit gyilkolászik…. A kezdetektől… Ezzel a "struktúrával" kb. 12 éve találkoztam, vagyis annak egy részével… Az egyensúlytalanság a kezdetektől ordított felém, amitől levegőt se kaptam.. Meg a szűkebb családi köröm sem. Szenvedtünk, mert észleltük… És nem erre az idegi terhelésre vagyunk "tervezve" , ez nyilvánvaló. Pláne, hogy egyre többen vetették ránk magukat…. Elefántokként a porcelánboltban…. Bejelentkeztek a különböző fajok (én legalábbis észleltem őket.) MIND zokogott az itt zajló tudatos ellentétszításra alapozott erőszak fölött. Mindnek volt, van komoly sérelme egyik, vagy másik fajtól. Mi pedig ITT A FELSZINEN MIND a rajtunk elkövetett SÉRELMEK TENGERÉBEN élünk… VAGYIS AGONIZÁLUNK… AZ ÖSSZES BUNKÓSBOTOS RAJTUNK "GYAKORLATOZIK"…. Hozzájuk képest toronymagasan állunk ERKÖLCSBEN , ETIKÁBAN , EMBERSÉGBEN egyaránt!! A kontraszelekciós erők" itélkeznek "felettünk, vagyis a rajtunk elkövetett bűneik konkrét áldozatai mi vagyunk őhelyettük.. .. Leszedált holografikus" másolatként"… Ez olyan aljas" technológia", aminek mértéke szóban kifejezhetetlen… Konkrétan arról van szó, hogy mi vagyunk a túlélő kapszuláik.. A virtuális világuk élő szereplőiként…. Én azt gondolom, hogyha ebben változás nem esik, akkor ez a bolygó valóban megérett a pusztulásra…. Annyira durván aljas és erkölcs nélküli, ami itt lakik.. A HALÁLBOLYGÓ elnevezés erre enyhe kifejezés… Az én eddigi ismereteim szerint most itt tartunk… Ebből a helyzetből kell úgy kikeverednünk, hogy mindenki ÉPen maradjon és a BOLYGÓNK is önállóvá, SZABADDÁ váljon… Na, ebben a feladatban mindenki rogyásig bemutathatja a lehető lemagasabb szintű érző tudását!! A BOLYGÓNK FENNÁLLÁSA ÓTA TARTÓ KIFOSZTÓ, HÁBORÚZTATÓ FOLYAMATBAN MÁR MINDEN FAJ FELVONULTATTA AZ ÖSSZES ÁRMÁNYT, CSELSZÖVÉST, RABLÁST, GYILKOLÁST, TÖMEGMÉSZÁRLÁST…., BOLYGÓLELAKÁST… Egyszóval mindent, ami amire minden lehet, csak büszke nem…. Most viszont ennek ellenkezőjét kell(ene) felvonultatni, de milliárdszoros pozitív nagyságrendben….! Most mindenki meg- mutathatja, hogy mennyit ér és van e még erkölcsi tartása, s ha igen, akkor össze tud-e fogni minden BOLYGÓNKON ÉLŐ ÉS HOZZÁNK KÖZEL TARTÓZKODÓ-EDDIGI GYARMATTARTÓ fajokkal is??!.. Mert az ÉRDEKÜNK KÖZÖS. A gyarmattartó rendszerből békésen kell kiemelni magunkat a mellérendelt módú nemi és faji összefogásban FELÜLEMELKEDETTÉ VÁLVA… Ráadásul csapatmunkában, hiszen mindezt összehangoltan kell megvalósítanunk…!!
Danny was the best dragon rider that ever lived amongst all of her blood line. She did not use a dragon chair securer or a belt seat to ride them… She rode Drogon a capella…Yet never fell besides having been in situations where she should have because of gravity… Like being or radically falling upside-down on Drogon's back and stuff … Hope to see better riders scenes when the greens and the black start dragoning each other in House of the Drgons S2. Lol
2:21😊
O ,nun
❤❤❤
🐉🐉🐉🐉
O ,nun
pendejo
Great video
Awesome and cool and great video
You don’t need to add the music over it… I’d rather hear the music from the scene…
I love those dragons 🐉 ❤️
Eres amigo o enemigo
Guena peli
I Love u😍🤩
Majestic W.M.D.'s
Ни один динозавр ,не сравнится с красотой и всей мощью дракона!!
Обожаю драконов !
Xxxxx
U.p ballia Manjhi me
Fu???ufyf6
7
как называется фильм
Ne vegyetek részt háborúban, Dragon ok! ÉPPEN hogy meg kell szüntetni a háborúkat! Mindenhol, égen, földön, föld alatt! Ez emeli a bolygónk rezgésszintjét! Minden segítséget meg kell adnunk azoknak, akik itt ezt a bolygót gyarmattá tették, szipolyozták, harcoltatták, a felszini emberiséget elemként használták,hogy BÉKÉSEN VISSZATÉRHESSENEK AZON BOLYGÓKRA, AHONNAN EREDETILEG IDE SZÁRMAZTAK EZT A BOLYGÓT GYARMATOSÍTANI! UTÁNUK PEDIG MINDEN KAPUT BEZÁRVA TARTUNK. SAJNOS A FELSZINI EMBERISÉG MINDEDDIG ARRA VOLT KONDÍCIONÁLVA, HOGY állandóan robotoljon és ÁLLANDÓAN1 HARCOLJON, VALAMIÉRT. MINDEGY, HOGY MIÉRT, CSAK ELLENSÉGESSÉG LEGYEN!AKIK ebből a negatív energiákból táplálkoznak, mindig hatalmasat zabálhattak belőlünk! Tisztelet a kivételnek, mert minden FAJBAN van kivétel ez alól! Mi itt a felszínen mind rabszolgázva vagyunk. Kivéve azon embereket, akik hozzánk hasonlítanak ugyan, de teljesen mások, mint mi. Egy külön faj, aki rabszolgagyártással foglalkozik… Lehet, hogy végülis a drakók is az ő teremtményeik… És őket is hadászati célokra használták. Itt a felszínen a drakók világa volt a kezdet.. Aztán jöttek az emberek és harcolni kezdtek az élőhelyért… Vagyis kellett a hely a velünk való KISÉRLETEZÉSHEZ…, vagyis a rabszolgatenyésztésünkhöz.. Aztán szerintem a drakók egy része beállt ebbe a minket leuraló börtön őrzésébe, az "ember", parancsára..Meg a genetikai buherálásunkba IS.Kihasználva a tudásukat, bevonják őket a hibridizációs "munkálatokba". Borzalmas dolgok véghezvitelére.. Egy részük persze önállósította is magát ebben, ők alig különböznek az erkölcs nélküli "emberi" fajtól.Vagy még azon is túltesznek.. Vannak persze közöttük is kedves, szelíd, kolóniák.. Önellátók és maguknak előállítják, amire szükségük van.
Akik parancsolnak eme FAJOKNAK, persze nem mi voltunk, hiszen itt a reinkarnációs börtönbe visszakeringetett ciklusokba vagyunk zárva. Helyettes áldozatként!
A klónozott emberiség kettéhasított nemeiből a férfiakat kineveztették közülünk a nem létező hatalom gyakorlására. Mivel az állandó harcoltatásunkból él az összes itteni faj, a férfiak bármire
rávehető, parancsuralomban tartott bábok. A női nemet(átvitt értelemben a népet) a vallásokon keresztül alárendeltként kizárták a döntési jogkörökből.. Így a férfiak olyanok a háttérhatalmi gépezetben, mint a pittbulcsorda.. A női nem,vagyis a férfi jobbik fele csak a főzőkanalat szorongatja, ennyi a "státusza". Vagyis a fajunkat a férfiakon keresztül uralják le, ezen keresztül vagyunk helyettes áldozati szereplőkké téve.. .Oda akartam, kilyukadni, hogy mi ugyanolyan áldozatok vagyunk, mint bármelyik másik leuralt faj…. Persze vannak olyanok is a báb pénzemberek között, akik beálltak az aljasnál aljasabb tervek megvalósításába és a népet éppúgy sanyargatják, éppúgy résztvesznek a rajtunk való vágóhídi kísérletekben, mint a lélek nélküli humanoid és nem humanoid fajok… Ez olyan piramisos FELÁLLÁSÚ hatalmi szövevény, hogy szinte kibogozhatatlan… Egyik faj a másik husába belenőtt és mindenki mindenkit gyilkolászik…. A kezdetektől… Ezzel a "struktúrával" kb. 12 éve találkoztam, vagyis annak egy részével… Az egyensúlytalanság a kezdetektől ordított felém, amitől levegőt se kaptam.. Meg a szűkebb családi köröm sem. Szenvedtünk, mert észleltük… És nem erre az idegi terhelésre vagyunk "tervezve" , ez nyilvánvaló. Pláne, hogy egyre többen vetették ránk magukat…. Elefántokként a porcelánboltban…. Bejelentkeztek a különböző fajok (én legalábbis észleltem őket.) MIND zokogott az itt zajló tudatos ellentétszításra alapozott erőszak fölött. Mindnek volt, van komoly sérelme egyik, vagy másik fajtól. Mi pedig ITT A FELSZINEN MIND a rajtunk elkövetett SÉRELMEK TENGERÉBEN élünk… VAGYIS AGONIZÁLUNK… AZ ÖSSZES BUNKÓSBOTOS RAJTUNK "GYAKORLATOZIK"…. Hozzájuk képest toronymagasan állunk ERKÖLCSBEN , ETIKÁBAN , EMBERSÉGBEN egyaránt!!
A kontraszelekciós erők" itélkeznek "felettünk, vagyis a rajtunk elkövetett bűneik konkrét áldozatai mi vagyunk őhelyettük.. .. Leszedált holografikus" másolatként"… Ez olyan aljas" technológia", aminek mértéke szóban kifejezhetetlen… Konkrétan arról van szó, hogy mi vagyunk a túlélő kapszuláik.. A virtuális világuk élő szereplőiként…. Én azt gondolom, hogyha ebben változás nem esik, akkor ez a bolygó valóban megérett a pusztulásra…. Annyira durván aljas és erkölcs nélküli, ami itt lakik.. A HALÁLBOLYGÓ elnevezés erre enyhe kifejezés… Az én eddigi ismereteim szerint most itt tartunk… Ebből a helyzetből kell úgy kikeverednünk, hogy mindenki ÉPen maradjon és a BOLYGÓNK is önállóvá, SZABADDÁ váljon… Na, ebben a feladatban mindenki rogyásig bemutathatja a lehető lemagasabb szintű érző tudását!! A BOLYGÓNK FENNÁLLÁSA ÓTA TARTÓ KIFOSZTÓ, HÁBORÚZTATÓ FOLYAMATBAN MÁR MINDEN FAJ FELVONULTATTA AZ ÖSSZES ÁRMÁNYT, CSELSZÖVÉST, RABLÁST, GYILKOLÁST, TÖMEGMÉSZÁRLÁST…., BOLYGÓLELAKÁST… Egyszóval mindent, ami amire minden lehet, csak büszke nem…. Most viszont ennek ellenkezőjét kell(ene) felvonultatni, de milliárdszoros pozitív nagyságrendben….! Most mindenki meg- mutathatja, hogy mennyit ér és van e még erkölcsi tartása, s ha igen, akkor össze tud-e fogni minden BOLYGÓNKON ÉLŐ ÉS HOZZÁNK KÖZEL TARTÓZKODÓ-EDDIGI GYARMATTARTÓ fajokkal is??!.. Mert az ÉRDEKÜNK KÖZÖS. A gyarmattartó rendszerből békésen kell kiemelni magunkat a mellérendelt módú nemi és faji összefogásban FELÜLEMELKEDETTÉ VÁLVA…
Ráadásul csapatmunkában, hiszen mindezt összehangoltan kell megvalósítanunk…!!
Old Fighter Jet's hahahaha
What happens to the music
Tuyệt quá, giọng Phúc ấm áp quá
O ejderhanın dikeni bakmiyomu acaba 😏🤣
جون سنو خائن…ذابح الملكة..
This is a legendary movie.
🐉🐲🥰🥰❤❤❤☺🥰🥰
Nice
Wow
Rrespekt per parardhsit ton Ilirt 👑
Hii👍👍👍👍
2:20
Que seriado! Hein?!👏👏👏👏👏
Эх… Славно Дейнерис повоевала. Почти как Эйгон Завоеватель. Даже круче, но надо было Королевскую гавань то оставить…
If I had a dragon, my whole country would’ve been in ruins
Danny was the best dragon rider that ever lived amongst all of her blood line. She did not use a dragon chair securer or a belt seat to ride them… She rode Drogon a capella…Yet never fell besides having been in situations where she should have because of gravity… Like being or radically falling upside-down on Drogon's back and stuff … Hope to see better riders scenes when the greens and the black start dragoning each other in House of the Drgons S2. Lol
Rubrum Infernus (Draconum) > Drogon
😭😭😭😭❤️
Dragons are cool 🐉!
na con esa musica le quitaste emocion la neta na k feo video
los cortes y la falta de sonido k mala calidad mejor no agas nada